Srebrni most - Ezüst híd

Srebrni most

Izbor iz ljubavne poezije mađarskih pesnika
XX stoleća.

Izbor i prevod: Ileš Feher

Pogovor prevodioca 

Od onda kad sam shvatio duboki smisao Sizifove legende a želim da objasnim ljudska stremljenja često pozivam u pomoć Hilarija. Kad su slavnog alpinistu upitali, zašto je krenuo u osvajanje Mont Everesta, jednostavno je odgovorio: „Jer je tamo.“ 

Odakle je ta unutrašnja, duboka ljudska potreba, koja pokreće pojedinca, ne hajući za razumljive razloge kao što je materijalna dobit, politička karijera, itd? Ne znam objasniti, zašto jedan biohemičar, nazovi naučni radnik, uz sve svoje obaveze deo slobodnog vremena posvećuje prevodilaštvu, poslu, koji je unapred osuđen na poraz. Početničke prevodilačke korake učinio sam za vreme studentskih dana, jer bez Radnotija nisam znao ni udvarati. Prekretnicu u potpuno amaterskom i anonimnom radu donelo je slučajno poznanstvo s književnikom Irfanom Horozovićem a preko njega i sa Banjalučkim književnim krugovima početkom osamdesetih godina. Prvi moji prevodi objavljeni su u banjalučkom časopisu „Putevi“. I izdavanje ove zbirke pesama smo planirali još za vreme mog življenja u gradu kraj Vrbasa. Ali iz ličnih razloga 1989 sam napustio predivnu Bosansku Krajinu, kasnije je došao rat, i…

Tu pripada još jedna napomena: življenje u Banja Luci ostavilo je traga i u upotrebi jezika – i dan danas koristim bosansko - krajiški dijalekt. 

Moji prevodi netaknuto su ležali u fijoci sve do susreta, naravno opet slučajnog, sa članovima redakcije časopisa „Orbis“ negde krajem 1995, koji su probudili u meni već usnule glasove. Na osnovu recenzije Turi Gabora sa velikim elanom sam preradio prevode, ali izdanje, iz meni nepoznatih razloga, opet je izostalo. 

U međuvremenu život me je odveo na drugi kolosek. Prohujale su godine i prevodi su začaranim snom snivali. Doduše u retkim trenucima predaha originalnu verziju – 66 pesama od 55 autora (brojevi su bili sasvim slučajni), već svesno sam dopunio sa novim prevodima na 77 pesama od 66 autora, i nakon kritičkih primedbi Janoša Slobode još jednom preradio. Nakon prvih pokušaja, nakon više od 20 godina čitaoci će stvarno dobiti u ruke tu knjigu? 

Držeći u ruci rukopis, pitam se, koliko je tu moj udeo a koliki mojih prijatelja, koji su me hrabrili i pomagali mi. Naslov a ujedno i refren pesme Atile Jožefa „Bol je to“ – u prevodu ideja je Irfana Horozovića. Prevod pesme Lasla Nađa „Ko će ljubav preneti“ zajednička je uspomena Ranka Risojevića, Stevana Martinovića, Ismeta Bekrića, Irfana i Ajnuše Horozovića i prevodioca na jednu nezaboravnu noć. Moram spomenuti profesorice Milicu Mitraković i Adnanu Karahasanović koje nisu dozvolile da se udavim u nedovoljnom poznavanju srpskog jezika. 

Duboko sam zahvalan dr sci Draginji Ramadanski. Koliko i na koji način mi je, bez „ikakvog razloga“, pomogla u završnoj fazi izrade rukopisa, rečima izraziti ne znam. 

Izbor i redosled pesama je sasvim ličan. Prepuštam čitaocu da sudi, da li je dobar ili loš. Nekoliko pesama koje sam želeo uvrstiti u izbor – „Ljubavna pesma Ilmarinena“ Aniko Mikole, „Serenada Ilonki“ Jenea Džide – jednostavno nisam znao prevesti. Pojedini prevodi pak – Ferenc Juhas: „Četvrtak, dan praznoverja, kada je najteže“; Zoltan Zelk: „Galeb“; Mihalj Vaci: „Reci draga, kakvo je more“ – zagubili su se negde na relaciji Banja Luka – Senta, i nisam imao dvoljno snage, da ih ponovo prevodim.

                                                                                                        Ileš Feher

                                                                                               Senta, februara 2010

P.s. Može se naručiti kod izdavača putem telefona: 021 548 393 ili 021 473 9108 ili kod autora 024 527 567 e-mail: feher@sabotronic.co.rs

Ezüst híd

Válogatás XX. századi magyar költők
szerelmes verseiből.

Válogatta és fordította: Fehér Illés

A fordító utószava

Attól kezdve, hogy megértettem a szüsziphoszi legenda valódi értelmét, a törekvő embert jellemezve gyakran folyamodom egy Hillary-idézethez. Mikor a neves alpinistát megkérdezték, miért indult el a Mount Everest meghódítására,  egy mondatba sűrítette válaszát: " Mert ott van! "

Honnan ered az a mélyen emberi belső kényszer, melyet nem az anyagi haszon, a politikai siker, stb. vezérel? Számomra is megmagyarázhatatlan,hogy egy biokémikus, aki állítólag tudományos munkás, minden kötelezettsége mellett szabad idejének egy részét miért fordítja olyan munkára, a műfordításra, mely eleve sikertelenségre ítéltetett. Botladozó fordítói indulásom egyetemista koromhoz kötődik, mert Radnóti nélkül még udvarolni sem tudtam.

A  műkedvelő és ismeretlen tevékenységben fordulatot a nyolcvanas évek elején az Irfan Horozovićtyal és rajta keresztül a Banja Luka-i irodalmi körrel való véletlen találkozás hozott. Első fordításaim a Banja Luka-i " Putevi " (Utak) folyóiratban jelentek meg. E kötet kiadását is még akkor terveztük, mikor a Vrbas-parti városban éltem, de 1989-ben személyes okok miatt elhagytam a feledhetetlen Boszniai Krajinát, aztán meg jött a háború, és. . .

Ide tartozik még egy megjegyzés: Banja Luka-i tartózkodásom tartós nyomot hagyott a nyelvhasználotomban is – a mai napig a krajinai (boszniai) dialektust használom.

Fordításaim érintetlenül hevertek íróasztalom fiókjában. De 1995 végén - ismét csak egy véletlen találkozásnak köszönve - kapcsolatba kerültem a kanizsai Orbis folyóirat szerkesztőivel, akik újra   ”felébresztettek  ". Nekibuzdultam, átdolgoztam a fordításokat Túri Gábor recenziója alapján, de a kiadás, számomra ismeretlen okok miatt ismét elmaradt .

Közben az élet  más vizekre terelt. Újabb évek röppentek el és a fordítások csipkerózsika álmukat aludták. Jobbanmondva üres óráimban az eredeti válogatást – 55 költő 66 versét( a számok teljesen véletlenszerűek voltak), immár tudatosan 66 költő 77 versre egészítettem ki, majd Szloboda János kritikai megjegyzései után újra átdolgoztam. Az első próbálkozások után, több mint húsz év elmúltával, tényleg az olvasó kezébe kerül a kötet?  

Kezemben a kész kézirattal nem először kérdezem magamtól, mennyiben sajátom ez a munka, amikor annyi baráti segítség épült a sorokba. József Attila ”Nagyon fáj "versének címe és refrénje a fordításban Irfan Horozović ötlete. Nagy László " Ki viszi át a szerelmet"  című versének fordítása egy feledhetetlen éjszakához kötődik, amely Ranko Risojević, Stevan Martinović, Ismet Bekrić, Ajnuša és Irfan Horozović és a fordító közös emléke. Mindenképpen meg kell említenem Milica Mitraković és Adnana Karahasanović tanárnőket, akik nem engedték meg, hogy nyelvtudásom fogyatékosságai miatt belevesszek a szerb nyelvtan útvesztőibe.

Hálás köszönettel tartozom dr. sci. Draginja Ramadanskinak. Szavakkal ki nem fejezhető az a segítség, melyet tőle kaptam, a " semmiért " a kézirat végső megformálásában.

A válogatás és a versek egymásba fűzése a fordító egyéni ízlését tükrözik. Hogy az milyen, azt majd az olvasó fogja eldönteni. Néhány vers (Mikola Anikó : Ilmarinen szerelmes éneke vagy Dsida Jenő : Szerenád Ilonkának ) nem kapott helyet a kötetben, mert azt egyszerűen nem voltam képes megfelelően lefordítani. Egy-két vers pedig azért maradt ki a válogatásból  (Juhász Ferenc : Babonák napja, csütörtök, amikor a legnehezebb; Zelk Zoltán : Sirály; Váci Mihály : Mondd, kedves, milyen a tenger? ), mert a fordítás elveszett valahol Banja Luka és Zenta között, s nem volt erőm újra kezdeni a munkát.   

                                                                                        Fehér Illés

                                                                                 Zenta, 2010. februárja

P.s. Megrendelhető a Családi kör szerkesztőségében telefonon keresztül: 021 548 395 vagy 021 473 9108 vagy a szerzőnél 024 527 567 e-mail: feher@sabotronic.co.rs

Irfan Horozović (Banja Luka 27. travnja 1947 - ) je bosanskohercegovački književnik, bošnjačke nacionalnosti.

Horozovity Irfan (Banya Luka 1947. április 27. - ) bosnyák irodalmár.

U originalu ove pesme su objavljene u knjizi: Testament iz mladosti . 1980.

Az itt közölt fordítások az 1980-ban megjelent Ifjúkori hagyaték (Testament iz mladosti) kötetben találhatók

Kóló

Újra az a sirató kóló némán is zokogó
az esendő világot leteperő bús lelket felemelő
legény áll a legeslegszebb
törékeny kedvesem mellett
hogy az eszed megvesszen
hogy bánatod elvesszen

Emlékszem ártatlan ajándékok ifjúságára
emlékszem veretes igéret megtört napjára
régmúlt idők gyászdala
az élet láncát szaggatja
néki táruljon a szív s daloljon a gyilkos tőr
a temetőből hozzá szóljon  az elhantolt szerető

Íly gondterhelt kólóval álmodj
szikes földet szőlőskertté varázsolj
kedvesem mellett egy legény
levél mellett arany levél
hogy az eszed megvesszen
hogy bánatod elvesszen

Emlékszem tündérekre és lakodalmak táncára
emlékszem az arany fonálra s a szövőnők dalára
ezüstpénzként hullott a hamuba
az örvénylő sistergő hadsereg
nyelvem megfagyjon törjön le a beoltott ág
igya ki más kupám éltető tartalmát

Újra azt a kólót járják nemlétező tamburák
tamburává vált  a legény a leány oldalán
jó embere lesz a lánynak
hitvese lesz a gazdának
locsoljuk újra szerte a pálinkát
öntsd szikkadt torkodba légy vidám

Emlékszem néma beszédekre fekete szemekre
mikor játéktól a bölcs  mint  könyvtől a vak rettent
emlékszem szótlan szavakra
dallam nélküli dalokra
emlékszem egyszer éjjel felkerekedtek a sokak
csodálták az újszülött kólót mit addig nem láttak soha

Újra az a sirató kóló némán is zokogó
világot leteperő bús lelket felemelő
legény áll a legkecsesebb
kicsiny szépségem mellett
hogy az eszed megvesszen
hogy bánatod szétessen

A márványtenger

Elhagylak téged sötétség széttört gömbjét  

ódon  szenvedélyes boltívek

végtelen fészekek körülhatárolóját

ágyra áhítót

hol megül az álom

Megérintett magányoktól mámorosan

ahová a testek aszalodva emelkednek

ha meglep a rettenet

és a légiesen áttetsző reggel

elsűllyedek benned

én

ki sejti a gyengéd halált mely homlokomra

barázdával véste be magát

Itt vagyok hullám

az enyémnél  mélyebben ringó bölcsődben

árbóc

nélkül szétszabdalva

a  feledés sűrű sötét pontja felé

határtalan ősi formák igézetében haladok    

p o s t     f e s t u m

Mit is láttam

és ki fordult a sarkon

csak a szél

leheletétől kővé dermed a tenger

a nemlétező emlékek tengere

a márványtenger

.

Öregek

Búsveretes díszes ezüst övezettel

esetlen szamarakon

őszszakállú öregek ülnek

egy közülük gerlicét visz

glóbuszt a másik

napkeletről arany tükröt a harmadik

az utat melyen néma öregek jönnek

arany kupolák napfényben fürösztenek

és bágyadt erődök fehéren tündökölnek

hosszú komor az az út mely elvezet a semmibe

a semmibe

a semmi földjére ragyogó árkádokkal borított út vezet

nyeregben  ülnek a roskadozó öregek

magasztosak és szánalmasak nyeregben

míg ülnek

míly törékeny is az a test melyből fényes palota fakad

fényéből a fekete barlang fonalat sző

és a szőrmecsuklyákból karcsú magas torony nő

szamarakat hajszolnak néma öregek

de titkok emésztik

rabul ejtett nyelveiket

.

Elégia

Fokossal döntöttem le a piszkos eget

mert az a fedő soha semmire senkinek sem használt

csak hivalkodva

értelmetlen csalárd játékba űzte az ügyefogyottakat

Maradtam hát a levegőkancsóban:

suhintottam szekercémmel s ledőlt egy fal

s utána  a másik is romba dőlt

egy pillanatig a kancsó üvegfülén játszottam

hintáztam

majd nagyot zuhanva összezúztam magam a valóság talaján

kezeimmel ijedten tapogattam zsebeimet

mindhiába

az ábrándok  üveggolyói darabokra hulltak a zuhanásban

figyelj:

mit tegyek most ezen a gipszből öntött sivár térképen

ezen az álmos domborművön

ezen az agyongyötört földrajzkönyvön

egy hangya hátán helyezkedtem el és utaztam

de a szaharát elérve

a hangya elkedvetlenedett

el kellett fújnom

az ördögbe azzal a hangyával

 (ismét teljesen jelentéktelen dolgokról kezdtem fecsegni)

vissza kell térnem rendezni életemet                                      

Ennek a lakásnak hatalmas ablakai vannak                

csak ablakai  falai nem is léteznek                                       

de nem ez az ami engem aggaszt

Ősz öregember ül mozdulatlanul egy ágon                            

és figyeli hogyan étkezem

nem tudom elviselni ha valaki evés közben szemlél

és ez  még nem is minden      

dolgozni sem tudok tovább

zavar az az ág és rajta az ősz aggastyán

Gondolkodni kezdtem

hogyan álljak bosszút az öregen                                                         

gépfegyverrel sortüzet adtam  rá

süvítettek a golyók semmi

korgó gyomrom  teljes magárahagyatottságát hirtelen

megértettem

egész egyszerűen elszökött

mert megfeledkeztem az evésről

naphosszat halmoztam a robbanóanyagot

és a fegyvereket

egyre csak lőttem azt a ravasz alakot                                      

aki rongyos puttonyával együtt ott azon a vastag  ágon

gubbasztott                            

ebadta lelke csak mosolygott

ez valami pokoli  megsemmisítő  mosoly volt

egész testem a dühtől remegett

és így múltak a napok egyik a másik után

hetek és hónapok

és ahogy felhalmozódtak a hónapok  az agyonhajszolt lovak által

húzott vészthozó kocsiján

elrohant az év is                     

és akkor elkezdtek menetelni azok a kocsik  

állandóan

előttem                                   

egyhangúan és makacsul

matematikai tételek

egzakt pontosságával

arra gondoltam hogy mindent otthagyva visszatérek

elrendezni otthonomat

 (vártam hogy a lány betoppanjon hozzám)

de valami düh vagy dac kényszerített arra hogy ne térjek vissza

NINCS VISSZATÉRÉS

saját fülembe kiáltottam                     

és

mikor már az utolsó kerék is elgurult

erről az egyensúlyozni próbáló szerencsétlen szekérről

tehát   

még mielőtt kimerült erőtlen karjaimat ölembe

ejtettem volna

megértettem a cinikus  öreg bölcsességét:

A postás volt ő aki eljött megmondani

hogy  a lány nem fog jönni

.

Bocsac

 Ideg a ködben

A kötéltáncos                                                            

Kedvtelésből zuhanni vágytam