Srebrni most

Izbor iz ljubavne poezije mađarskih pesnika
XX stoleća.

Izbor i prevod: Ileš Feher

Pogovor prevodioca 

Od onda kad sam shvatio duboki smisao Sizifove legende a želim da objasnim ljudska stremljenja često pozivam u pomoć Hilarija. Kad su slavnog alpinistu upitali, zašto je krenuo u osvajanje Mont Everesta, jednostavno je odgovorio: „Jer je tamo.“ 

Odakle je ta unutrašnja, duboka ljudska potreba, koja pokreće pojedinca, ne hajući za razumljive razloge kao što je materijalna dobit, politička karijera, itd? Ne znam objasniti, zašto jedan biohemičar, nazovi naučni radnik, uz sve svoje obaveze deo slobodnog vremena posvećuje prevodilaštvu, poslu, koji je unapred osuđen na poraz. Početničke prevodilačke korake učinio sam za vreme studentskih dana, jer bez Radnotija nisam znao ni udvarati. Prekretnicu u potpuno amaterskom i anonimnom radu donelo je slučajno poznanstvo s književnikom Irfanom Horozovićem a preko njega i sa Banjalučkim književnim krugovima početkom osamdesetih godina. Prvi moji prevodi objavljeni su u banjalučkom časopisu „Putevi“. I izdavanje ove zbirke pesama smo planirali još za vreme mog življenja u gradu kraj Vrbasa. Ali iz ličnih razloga 1989 sam napustio predivnu Bosansku Krajinu, kasnije je došao rat, i…

Tu pripada još jedna napomena: življenje u Banja Luci ostavilo je traga i u upotrebi jezika – i dan danas koristim bosansko - krajiški dijalekt. 

Moji prevodi netaknuto su ležali u fijoci sve do susreta, naravno opet slučajnog, sa članovima redakcije časopisa „Orbis“ negde krajem 1995, koji su probudili u meni već usnule glasove. Na osnovu recenzije Turi Gabora sa velikim elanom sam preradio prevode, ali izdanje, iz meni nepoznatih razloga, opet je izostalo. 

U međuvremenu život me je odveo na drugi kolosek. Prohujale su godine i prevodi su začaranim snom snivali. Doduše u retkim trenucima predaha originalnu verziju – 66 pesama od 55 autora (brojevi su bili sasvim slučajni), već svesno sam dopunio sa novim prevodima na 77 pesama od 66 autora, i nakon kritičkih primedbi Janoša Slobode još jednom preradio. Nakon prvih pokušaja, nakon više od 20 godina čitaoci će stvarno dobiti u ruke tu knjigu? 

Držeći u ruci rukopis, pitam se, koliko je tu moj udeo a koliki mojih prijatelja, koji su me hrabrili i pomagali mi. Naslov a ujedno i refren pesme Atile Jožefa „Bol je to“ – u prevodu ideja je Irfana Horozovića. Prevod pesme Lasla Nađa „Ko će ljubav preneti“ zajednička je uspomena Ranka Risojevića, Stevana Martinovića, Ismeta Bekrića, Irfana i Ajnuše Horozovića i prevodioca na jednu nezaboravnu noć. Moram spomenuti profesorice Milicu Mitraković i Adnanu Karahasanović koje nisu dozvolile da se udavim u nedovoljnom poznavanju srpskog jezika. 

Duboko sam zahvalan dr sci Draginji Ramadanski. Koliko i na koji način mi je, bez „ikakvog razloga“, pomogla u završnoj fazi izrade rukopisa, rečima izraziti ne znam. 

Izbor i redosled pesama je sasvim ličan. Prepuštam čitaocu da sudi, da li je dobar ili loš. Nekoliko pesama koje sam želeo uvrstiti u izbor – „Ljubavna pesma Ilmarinena“ Aniko Mikole, „Serenada Ilonki“ Jenea Džide – jednostavno nisam znao prevesti. Pojedini prevodi pak – Ferenc Juhas: „Četvrtak, dan praznoverja, kada je najteže“; Zoltan Zelk: „Galeb“; Mihalj Vaci: „Reci draga, kakvo je more“ – zagubili su se negde na relaciji Banja Luka – Senta, i nisam imao dvoljno snage, da ih ponovo prevodim.

                                                                                                        Ileš Feher

                                                                                               Senta, februara 2010

P.s. Može se naručiti kod izdavača putem telefona: 021 548 393 ili 021 473 9108 ili kod autora 024 527 567 e-mail: feher@sabotronic.co.rs

Ezüst híd

Válogatás XX. századi magyar költők
szerelmes verseiből.

Válogatta és fordította: Fehér Illés

A fordító utószava

Attól kezdve, hogy megértettem a szüsziphoszi legenda valódi értelmét, a törekvő embert jellemezve gyakran folyamodom egy Hillary-idézethez. Mikor a neves alpinistát megkérdezték, miért indult el a Mount Everest meghódítására,  egy mondatba sűrítette válaszát: " Mert ott van! "

Honnan ered az a mélyen emberi belső kényszer, melyet nem az anyagi haszon, a politikai siker, stb. vezérel? Számomra is megmagyarázhatatlan,hogy egy biokémikus, aki állítólag tudományos munkás, minden kötelezettsége mellett szabad idejének egy részét miért fordítja olyan munkára, a műfordításra, mely eleve sikertelenségre ítéltetett. Botladozó fordítói indulásom egyetemista koromhoz kötődik, mert Radnóti nélkül még udvarolni sem tudtam.

A  műkedvelő és ismeretlen tevékenységben fordulatot a nyolcvanas évek elején az Irfan Horozovićtyal és rajta keresztül a Banja Luka-i irodalmi körrel való véletlen találkozás hozott. Első fordításaim a Banja Luka-i " Putevi " (Utak) folyóiratban jelentek meg. E kötet kiadását is még akkor terveztük, mikor a Vrbas-parti városban éltem, de 1989-ben személyes okok miatt elhagytam a feledhetetlen Boszniai Krajinát, aztán meg jött a háború, és. . .

Ide tartozik még egy megjegyzés: Banja Luka-i tartózkodásom tartós nyomot hagyott a nyelvhasználotomban is – a mai napig a krajinai (boszniai) dialektust használom.

Fordításaim érintetlenül hevertek íróasztalom fiókjában. De 1995 végén - ismét csak egy véletlen találkozásnak köszönve - kapcsolatba kerültem a kanizsai Orbis folyóirat szerkesztőivel, akik újra   ”felébresztettek  ". Nekibuzdultam, átdolgoztam a fordításokat Túri Gábor recenziója alapján, de a kiadás, számomra ismeretlen okok miatt ismét elmaradt .

Közben az élet  más vizekre terelt. Újabb évek röppentek el és a fordítások csipkerózsika álmukat aludták. Jobbanmondva üres óráimban az eredeti válogatást – 55 költő 66 versét( a számok teljesen véletlenszerűek voltak), immár tudatosan 66 költő 77 versre egészítettem ki, majd Szloboda János kritikai megjegyzései után újra átdolgoztam. Az első próbálkozások után, több mint húsz év elmúltával, tényleg az olvasó kezébe kerül a kötet?  

Kezemben a kész kézirattal nem először kérdezem magamtól, mennyiben sajátom ez a munka, amikor annyi baráti segítség épült a sorokba. József Attila ”Nagyon fáj "versének címe és refrénje a fordításban Irfan Horozović ötlete. Nagy László " Ki viszi át a szerelmet"  című versének fordítása egy feledhetetlen éjszakához kötődik, amely Ranko Risojević, Stevan Martinović, Ismet Bekrić, Ajnuša és Irfan Horozović és a fordító közös emléke. Mindenképpen meg kell említenem Milica Mitraković és Adnana Karahasanović tanárnőket, akik nem engedték meg, hogy nyelvtudásom fogyatékosságai miatt belevesszek a szerb nyelvtan útvesztőibe.

Hálás köszönettel tartozom dr. sci. Draginja Ramadanskinak. Szavakkal ki nem fejezhető az a segítség, melyet tőle kaptam, a " semmiért " a kézirat végső megformálásában.

A válogatás és a versek egymásba fűzése a fordító egyéni ízlését tükrözik. Hogy az milyen, azt majd az olvasó fogja eldönteni. Néhány vers (Mikola Anikó : Ilmarinen szerelmes éneke vagy Dsida Jenő : Szerenád Ilonkának ) nem kapott helyet a kötetben, mert azt egyszerűen nem voltam képes megfelelően lefordítani. Egy-két vers pedig azért maradt ki a válogatásból  (Juhász Ferenc : Babonák napja, csütörtök, amikor a legnehezebb; Zelk Zoltán : Sirály; Váci Mihály : Mondd, kedves, milyen a tenger? ), mert a fordítás elveszett valahol Banja Luka és Zenta között, s nem volt erőm újra kezdeni a munkát.   

                                                                                        Fehér Illés

                                                                                 Zenta, 2010. februárja

P.s. Megrendelhető a Családi kör szerkesztőségében telefonon keresztül: 021 548 395 vagy 021 473 9108 vagy a szerzőnél 024 527 567 e-mail: feher@sabotronic.co.rs

Fehér Illés  - curriculum vitae    

Tudományos - szakmai munkásságom

1941. október 29.-én születtem Kasztavban (Horvátország). 1960.-ban a Zentai Gimnáziumban érettségiztem. Orvosi biokémikusi oklevelet a Zágrábi Tudományegyetem Gyógyszerészeti – biokémiai egyetem Orvosi biokémiai karán 1964.-ben szereztem.. Ugyanitt 1966-ban magisztráltam. 1979.-ben avattak a kémiai tudományok doktorává a Zágrábi Tudományegyetemen.

1967.–ben kezdtem dolgozni. Rővid zentai és pakraci tartózkodás után 1970.-ben a boszanszka-gradiskai Egészségügyi Központ laboratóriumának vezetését vettem át ahol 1976.-ban az intézet igazgatójává is kineveztek. 1979.-ben átvettem a banyalukai Egyetemi Klinikán a Duagnosztikai Központ igazgatói kinevezését. 1984.-ben az addigi tudományos munkásságom alapján a Banyalukai Tudományegyetem Institut Zastite kutatóintézetében tudományos munkatárssá neveztek ki. Ebben az intézetben 1986.-tól dolgoztam főállásban ahol 1988.-ban tudományos főmunkatársnak neveztek ki. 1989-től a zentai Egészségügyi Központ Laboratóriumát vezettem 2010 májusáig. 69 évesen 43 szolgálati év után mentem nyugdíjjba.

A budapesti Kertészeti Egyetem zentai kihelyezett részlegén az oktatásban, mint a biokémiai tantárgy konzulens tanára, az alapítástól kezdve részt vettem. A harmadik évfolyamtól kezdve a kémia tantárgy előadását is vállaltam. Ezt a tevékenységet a mai napig is folytatom.  A zentai Egészségügyi középiskolában, szintén az alapítástól kezdve (1996), a biokémia tantárgy előadásával bíztak meg. 2007.-ben fejeztem be középiskolai tanári pályafutásomat.

Elért eredményeim közül kiemelem:

-          A magiszteri munkám alatt a 17 – ketoszteroidok kromatográfiás szétválasztására kidolgozott módszert a Jugoszláv Endokrinológusok Társasága standard metódusként ismerte el,

-          A doktori disszertációm keretein belül a vizelet 17 – hidroxiszteroidok meghatározására kidolgozott eljárást a belgrádi Katonai Akadémiai Klinikán is alkalmazták,

-          Tagja voltam a Bosznia – Hercegovinai Biokémikusok Társasága által kinevezett bizottságnak, mely a klinikai laboratóriumi eljárásokat standardizálta,

-          Tagja voltam a Jugoszláv Biokémikusok Társasága által kinevezett öttagú bizottságnak, mely a gyógyszerek hatását vizsgálta a klinikai biokémiai paraméterekre,

-          A Bosznia – Hercegovinai Gyógyszerészek Társaságában éveken keresztül elnökségi tag voltam,

-          A Boszanszka Krajinai Gyógyszerészek és Biokémikusok Társaságában a Biokémikusok szekciójában elnöki tisztséget töltöttem be,

-          Elnökségi tag voltam, egy mandátumban pedig elnök a Banyalukai Kémikusok és Tehnológusok Társaságában,

-          A számos szakmai, polgári és katonai kitüntetések közül az 1974.-ben kapott Népért tett szolgálatokért emlékérmet említem,

-          A Zaštita i unapređenje čovjekove sredine tudományos szaklap recenzense voltam,

-          Három tudományos csoportos kutatást vezettem, melyekből kettőt a MTA „Arany János Alapítványa” finanszírozott (2001. – és 2003.-ban), valamint hét csoportos kutatómunkában részt vettem, melyekből hatot a Vajdasági Végrehajtó Tanács Tudományos Titkársága támogatott anyagilag (2005. –  2010. periódusban),

-          Tagja vagyok a MTA köztestületi tagságának valamint a Vajdasági Magyar Tudományos Társaságnak,

-          A Vajdasági  Végrahajtó Tanács Tudományos Titkársága, mint kutatómunkást APVNT1748 szám alatt tart nyilván, 

Nyomtatásban több mint 70 tudományos és szakmunkám jelent meg. Ezek küzül a 10  legfontosabb:

Feher, I.: Kromatografsko razdvajanje neutralnih 17-ketosteroida u urinu. (Magiszteri értekezés, Zágrábi Tudományegyetem Gyógyszerészeti – biokémiai egyetem, 1966).

Fehér I., Tajic, M.: ( 1975) Kromatografsko razdvajanje 17-ketosteroida Diabetologia Croatica, Suppl. I. 66-67.

Feher,I.(1979):Jednokratni i kronični utjecaj alkohola na sekretorni aktivitet kore nadbubrežne žlijezde. (Doktori értekezés – Zágrábi Tudományegyetem)

Feher,I. i Borčić,N. (1983):Određivanje dehidroepiandrosterona u krvi, Jugosl. med. biok. 3: 55-57.

Feher I., Kotur,N. i Borčić,N. (1985): Ispitivanje uslova fluorometrijskog određivanja ukupnih 11- hidroksikortikosteroda u plazmi, Jug. med. biok., 4: 11-14.

Feher I i sar (1989): Ispitivanje radne i životne sredine u tvornici Rudi Čajavec (A munka- és környezeti viszonyok elmzése és megoldása a Rudi Cajavec gyárban.) Védett tudományos munka. Institut Zaštite Banja Luka. 

Feher,I. (1991): Jednokratni, kontinuirani uticaj stresora (alkohola) na sekretornu aktivnost zone glomeruloza i fascikulata kore nadbubrežne žlezde, Med. pregl. 44: 296-302.

Stefanovitsné Bányai É., Duducz, Gy., Fehér,I.(1996): Biokémia – Biokémiai alapismeretek a távoktatásban képzett hallgatók számára, Szerk.: Stefafanovitsné Bányai, É.: Kertészeti és Élelmiszeripari egyetem, Budapest.

Feher,I. (1999): Secretory function of adrenal cortex in chronic alcoholics, Med. pregl. 52: 221-225.

Fehér I. és mts (2002): A Becsei Gát és időjárási tényezők hatása a tisza ökológiai rendszerére. A MTA Arany János Alapítványa által támogatott csoportos kutatómunka.

Fehér, I. és mts (2004):  A Tisza ökorendszerének folyamatos ellenőrzése, a hullámtér nehézfémtartalmának felmérése valamint a természetes ívóhelyek lehetséges revitalizációja a folyó Kanizsa – Becsei gát szakaszán. A MTA Arany János Alapítványa által támogatott csoportos kutatómunka.

Fehér Illés (2008): Kertészeti kémia I. Általános kémia. Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Határon Túli Levelező Tagozat – Zenta  

Magamról, emlékeimről

Tehát Kasztavban születtem, valahol Isztriában, az „Isten háta mögött”. Életemre születésem helye nyomta rá bélyegét? Születésemkor Olaszország volt, a háború után Jugoszlávia lett, most éppen Horvátország fennhatósága alatt áll.

Életemet  a kirívó kettősségek jellemzik. Voltam kikiáltott zseni és elátkozott sarlatán, megbecsült szakember és közönséges kocsmatöltelék, a tenisz és a box egész szépen megfértek egymás mellett, míg egy korai sérülés véget nem vetett sportolói pályafutásomnak. Apám gyógyszerész volt, de tősgyökeres temerini paraszt család ivadéka, anyámon keresztül pedig a halászokkal kerültem természetes kapcsolatba. Tehát gyermekkoromban nem a tengerparti üdülőket látogattam, hanem vagy „Lajos bátyámnál” egy temerini tanyán legeltettem az állatokat vagy a halászokkal hajnalok hajnalán „lapátoltam” Adorjánig, ahonnan kezdődött a háló-vontatás.

Sokszor kérdezem magamtól, ki kapott többet a sorstól, szüleitől? Én, aki hat éves koromtól kezdve belenőttem a munkába, a tengerre 14 évesen jutottam el, vagy fiam, aki már 4 évesen az ovisokkal lubickolt a sós kékségben, de, hogy mi a küzdelem… Szerencsésnek tartom magamat és szívesen gondolok gyerekkoromra. Négy éves koromban a legnagyobb élvezettel szorítottam össze a kiskacsák nyakát. Hogy templom helyett unokaöcsémmel együtt a barára mentünk fürödni és mert belepottyantunk a sárba a vasárnapi szerelésben, az „örömkéket” jól elpáholta Lajos bátya – Istenem. Hogy az éjféli misén én voltam az, aki a parasztasszonyok szoknyáit egymáshoz varrta, az nem derült ki. Szóval, kifejezetten „mintagyerek” voltam. Viszont egy dolog sosem volt kérdéses – tanulni akartam. Nyol évesen anyám elé álltam és megkérdeztem: „Parasztnak lehet-e tanulni az egyetemen?” Visszakérdezett: „Csak nem akarsz paraszt lenni!?” „Az lenne az igazi” – így én. „És miért?” „Mert jókat lehet káromkodni”. Anyám hüledezett, apámnak meg felvillantak a szemei, de egy szót sem szólt. Különben tőle hallottam egy nagy igazságot:”Fiam, ne vitatkozz az asszonnyal, úgy is neki lesz igaza?!”

Az 1948-as év mély nyomot hagyott bennem. Télvíz idején megbetegedtem: sarlah. Csak éppen nem akart elmúlni. Mikor már mindenki lemondott rólam, apám beszerezte a penicillint – úgy is meg fog halni, nem veszíthet semmit alapon –  teleszurkálták a fenekemet. Megmaradtam. Utólag derült ki a sarlah mellett kifogtam a tifuszt is. Három hónapig nyomtam az ágyat, naphosszat az ablakban lógtam és bámultam a világot. A zsidók kitelepítése akkor zajlott és az állomásra vezető út utcánkon keresztül vezetett. Bámultam a világot és a „stráfkocsis” menetelést. Nem tudtam megmagyarázni, a látványtól miért szorul össze a szívem. Azóta tudom.

17.-ik születésnpom ajándéka: 15 éves kishúgom halála. Sokáig hallani sem akartam erről a napról.

Hálásan gondolok gimnáziumi tanáraimra – így, többesszámban. A maga módján mindenki külön egyéniség volt. Közös vonásuk - szinte kivétel nélkül mindenki  a lexikális tudásmellett a saját gondolataink megfogalmazására késztetett bennünket. Még a „csínytevéseinket” is megfelelő módon tudták kezelni. Itt jegyzem meg, hogy hosszú tanári pályafutásom alatt nem voltak gondjaim a gyerekekkel, még azokkal sem, akikkel eleve riogattak. Mélyen tiszteltem mindenkit és ezt meg is követeltem. Megkaptam.

Egyetemista éveimről valamit: Akkoriban – hála a jó égnek – nem volt divat a hétvégi hazajárás. Nyári és téli szünet, május elseje, esetleg Karácsony és a hazamenetelek lajstroma ezzel ki is merült. Önállóan döntöttünk mindenről. Szüleimnek mindég hajlandó voltam megmutatni indexemet, de nem szerettem anyám mellékkérdéseit – Fiam, hogyan telnek napjaid?  Apámnak efféle kérdései nem voltak – ő is Zágrábban tanult. Fűtetlen, albérleti szobábam laktunk, ahonnan kora reggel az egyetemi, kellemesen meleg, alagsori tanulóterembe menekültem. Mire a többiek megtöltötték a termet, úgy kilenc körül kezdtek szállingózni, addigra befejeztem a tudományokkal való fejtágítást és maradéktalanul részt vettem a végeérhetetlen asztalitenisz csatákban, no meg a preferánszpartikban. Mert preferánsz-tudás nélkül nem illett diplomálni.  Időre diplomáltam – mai fejemmel biztosan húztam volna az időt, hisz olyan szabadon soha többé nem élhettem –  társaim pedig nem értették, hogyan lehet ezt megcsinálni tanulás nélkül. Csak a reggeli „imaórákat” nem vették figyelembe.  

Abban az időben (a hatvanas évek elején) az „Ady Endre” Magyar Kultúrkörben is mindennapos volt a délutáni – esti magyar egyetemisták találkozója. Azt sem lehetett kihagyni. Természetesen „tiszteletben tartottuk” a házitanács által meghatározott tíz órai zárórát. Bezárkóztunk. És mert maszületett báránykák voltunk, a házitanács csendháborítás ürügyén beperelt bennünket. Lett is cirkusz belőle, meg mea culpa, fogadkozás,… Maradhattunk, de a cécó úgy félévenként kezdődött előlről. Azután elmaradtak a feljelentések. A hatvanas évek második felében, a vajdasági magyar diákok számára Zágráb elveszítette varázserejét, elsősorban az Újvidéki Tudományegyetem fejlődésének köszönhetően, csappant a számunk. Hatvanban, a gólyavatáson 64 gólyát, köztük engem is, avattak, 66-ban, mikor elhagytam az azóta is egyik kedvenc városomat, mindössze 22-őt. A napi találkozások helyett maradt az immel – ámmal összetartott szerda és a hétvégék.

Következett egy sötétebb periódus életemben – az ivászat. Ezt a periódust sem sajnálom, mert a társadalomból kirekesztettek között tanultam meg igazán becsülni az életet.Szerencsémre minden gond, megerőltetés nélkül abba tudtam hagyni a sehová nem vezető életmódot. De keveset tudok olyant, aki szintén ki tudott mászni a gödörből.

Zentán kezdtem pályafutásomat, de kurtán – furcsán kirúgtak. Utólagosan megköszöntem „jóakaróimnak” az útilapút. Pakracon sem maradhattam soká, onnan is menesztettek – hosszú a  mese -. Boszanszka Gradiskára kerültem, ahol otthonra leltem. Segítőkész, nyitott környezetbe csöppentem. Munkámhoz minden támogatást megkaptam, amit egy kisváros adhatott. Elismert szakember lettem, vezető állásba kerültem és doktorálásom után mint kiemelt „kádert” – ennek a szónak, valószínű nem csak számomra, kesernyés íze van – vittek Banya Lukára az Egyetemi Klinikára.

Apropó doktorátus. Azóta sem tudom elfelejteni Stevan Milkovic professzor urat, mentoromat. Egyébként is igényes voltam/ vagyok, de az igazi igényességre, a saját magam által kidolgozott munkám felülbírálására Ő (nagybetűvel) tanított meg.

Banya Lukán, egy nem teljesen véletlen folytán, ismerkedtem meg Irfan Horozovićal és rajta keresztül az ottani írótársadalommal. Befogadtak, mint műfordítót, valószínű a konkurencia hiányában. Egyetlen kivételtől eltekintve – Stevan Martinovic-Pista -  magyarra vagy magyarról környezetemben senki sem fordított. Fordításaim az ottani „Putevi”  és a mosztari „Most” folyóiratokban, valamint a Magyar Szó-ban, Hét Nap-ban, Üzenet-ben jelentek meg.

Bosznia – kitörölhetetlen emlékezetemből. Csodálatos környezet (volt?).  Emberekkel, égbenyúló hegyeivel, kacskaringós utaival, kegyetlen teleivel, egyedülálló hegyi folyóival, tengerszemeivel, valódi multikultúrális mívoltával együtt.

Amikor szégyelltem magamat. Alig kerültem Boszniába, az egyik muzulmán tehnikusnőm nagybátyja meghalt. Mi sem természetesebb, mint elmentem a temetésre. A mecset udvarában, félreeső sarokba elrejtett „ravatalozóban” volt a halott. Jó keresztény szokás szerint, a halott koporsója előtt elmotyogtam egy „Üdvözlégyet” és kiléptem az udvarra. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit a megvető tekintetek sokasága ébresztettem bennem. Ilyenkor mondják, elsűllyedtem szégyenemben. A szertartásos temetés után, nem felindultan, nem rosszalóan, megmagyarázták, hogy a halott nyugalmát nem szabad megzavarni. Magunkban gyászoljuk. Megértettem. Egyúttal azt is, hogy a muzulmán világ más világ. Tiszteletben tartottam. Befogadtak.

Még egy kis történet az ottani emberek mentalitásáról. 1972. május elseje. Magyarországi rokonaimat vezettem a Pliva folyó eredetéhez. Kb egy kilómétert, az út legvégét, gyalogszerrel kellett/ kell megtenni a végcélig, a számtalan vízimalommal ékesített patak mentén. Az egyik dolgozott. Nagybátyám megkérdezte, be lehetne-e kukkantani. Bementem, megkérdeztem – örömmel fogadtak bennünket. Nagybátyám, lévén volt belgrádi diák, nagyon jól elbeszélgetett a vízimolnárral. Ma sem tudom hogyan, de negyed órán belül a rögtönzött terítéken báránysülttel, friss tejjel, túróval, hagymával, kenyérrel és az elmaradhatatlan szilvóriummal vendégelték meg a kilenc tagú csapatot. Előtte se, utána se láttam vendéglátóimat. De üzenetük, szivélyességük most is kisér. Ezt a hangulatot éreztem folyamatosan a majdnem húsz éves ottartózkodásom alatt – végig. Viszont voltak baljós jelek is, melyeket az akkori hatalom a szőnyeg alá tudott söpörni, mint utóbb kiderült, sikertelenül.

Jugoszlávia szétesésével azt az  országot veszítettem el, ahol mindenütt egy kicsit otthon voltam, amit tényleg szerettem. Hisz Kasztavban születtem, Zentán nőttem fel, Zágrábban diplomáltam, magisztráltam és doktoráltam, húsz évet Boszniában dolgoztam, a világ helyett bejártam az egész országot Horvát Zagorje és Crna Gora kivételével.

Családi okok miatt hagytam el Boszniát, 1989-ben visszatértem Zentára, ahol szeretettel fogadtak. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az idők folyamán a megbecsülést is megszereztem.

Családomról nem szívesen beszélek. Három vakvágányra futott házasság után, életem alkonyán, úgy érzem, egy csodálatos asszony oldalán, negyedik házasságomban, megtaláltam azt, amiről fital koromban álmodtam. A mesékben is három vagy hét próbáról beszélnek. Ha a mesevilág a valóságot tükrözi, akkor én azt az utat, töretlen hittel, makacsul kitartva jártam végig. Megérte.

Tudományos munkásságom mellett imádom gyümölcsösömet. Nagyon jól esik, mikor pálinkámat dicsérik. Mert jó pálinkát főzni – mesterség, a szó legnemesebb értelmében. Az egyetemen külön előadás keretében foglalkozom a pálinkafőzéssel. Foglalkoztam bélyeggyűjtéssel. Azon kevesek közé tartozom, akiket a Szerbiai Bélyeggyűjtő Szövetség arany-jelvénnyel tüntetett ki. Egy időben a Családi kör-ben a grafológiai rovatot vezettem. Nagyon népszerű rovattá vált, de azóta, hogy a szerkesztőséggel egyetértve fizetéses alapra helyeztük a dolgot, megszűnt. Ezúttal is érvényesült a tétel: legszebb magyar szó a potya.

Műfordítói tevékenységemről. Egyetemista koromban kezdtem, mert Radnóti nélkül udvarolni sem tudtam. Banja Lukán kerültem szoros összeköttetésbe az igen erős banjalukai irókörrel és az ismeretlenség homályából kikerültem. Első ordításaim a banyalukai „Putevi” folyóiratban jelentek meg, következett a mosztari „Most” folyóirat, a Magyar Szó, Hét nap, Üzenet, Orbis, Lipar... Nagy László verseinek fordításairól két szélsőséges vélemény, neveket nem említve. Az egyik: ”Što se mene tiče, đžabe si se trudio“(Ami engem illet, hiába törekedtél). A másik: “Vaši prevodi su izvanredni, nedostatke u originalu treba tražiti“ (A fordítások kiválóak, az eredeti szövegben kell keresni a hiányosságokat). Minden kommentár felesleges.

Tartalomjegyzék 

Beney Zsuzsa: Euridiké  12
Jobbágy Károly: Madarak  14
Benjámin László: A hóesésben  18
Csoóri Sándor: Lányok dinnyével  22
Karinthy Frigyes: Pitypang  24
Páskándi Géza: Visszajön a tej  28
Utassy József: Ezüsthíd  30
Juhász Ferenc: Mámor  32
Szécsi Margit: Mikor az újhold sikoltott  38
Tellér Gyula: Szerelem  40
Vozári Dezső: Szerény románc  44
Forbáth Imre: Románc  46
Székely Magda: Eső  50
Tóth Judit: Hűség  52
Juliana Polgar: Egyszázötvenhatodik hálaének  54
József Atila: Óda  56
Radnóti Miklós: Tétova óda  66
Nagy László: A forró szél imádata  70
Szécsi Margit: A kivirágzott kéz  82
Kányádi Sándor: Kívánság  88
Földes Sándor: Ne legyen emlék  90
Ratkó József: Egy ágyon, egy kenyéren  92
Szabédi László: Csillogj, Margitka  94
Fodor András: Dícséret  98
Nagy László: Himnusz minden időben  102
Sárközi György: Virágok beszélgetése  106
Kosztolányi Dezső: Én feleségem...  108
Gulyás  Pál:Gömbök 112                                                                                                                        Boros Edit: Úton 118
Nemes Nagy Ágnes: Félelem  120
Pilinszky János: Bűn  122
Varga Imre: Virág, madár: értelmét venné a szónak  126
Ténagy Sándor: Sorsáért rimánkodik a szerelem  128
Tandori Dezső: Hommage  132
Székely János: Feladat  140
Váradi Szabolcs: Háló fölött  144
Sumonyi Zoltán: A hét napjai  148
Garai Gábor: Ha a szerelem elhagyott…  150
Toldalagi Pál: Egyhelyben  154
Vas István: Csak azért  156
Fanta Mária: Györök  158
Károlyi Amy: Elyziumban jártam  160
Ozsvald Árpád: Rózsadal  162
Kecskés Takács Éva: Reggelre elengedtél  164
Jékely Zoltán: Kiűzetés a Paradicsomból  166
Tornai József: Indián a hold-csöndességét kéri  168
Szögi Csaba: Még egyszer  172
Tandori Dezső: Az elválók  176
Kassák Lajos: Ártatlanság bűne  180
Ladányi Mihály: Ha jön a tél  184
Jóry Judit: Egy halom keresztmetszete  188
Szabó Edit: Vajon ki ül ott?  190
Podolszki József: Ha arra ébredsz  194
Dsida Jenő: Tavalyi szerelem  196
Juhász Gyula: Milyen volt…  198
Kormos István: Vonszolnak piros delfinek  200
Hajnal Anna: Tudd, mindig ott maradtam  202
Áprily Lajos: Holló-ének  206
Tóth Bálint: Ketten, egyedül  212
Rab Zsuzsa: Kívüled élek  214
Vas István: Etruszk szarkofág  218                                                                                      Weöres Sándor: Harmadik szimfónia  222
Somlyó György: Psalmus eroticus  236
Illyés Gyula: Kháron ladikja  244
Ady Endre: De ha mégis  246
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez  248
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga  252
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet  256
Babits Mihály: Lelkem kiszikkadt mezején  258
József Attila: Nagyon fáj  260
Kálnoky László: Én mindig tudtam…  268
Ady Endre: Héja-nász az avaron  270
Lászlófy Aladár: Júlia sírja  272
Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább  274
Nadányi Zoltán: Te már sehol se vagy  276
Szabó Magda: Elégia  280
Juhász Gyula: Anna örök  284
A fordító utószava  286
A szerzők névsora   

Sadržaj

Žuža Benei: Euridika  13

Karolj Jobađ: Ptice  15

Laslo Benjamin: Sneži  19

Šandor Čori: Devojke s dinjama  23

Friđeš Karinti: Maslačak  27

Geza Paškandi: Povrat mleka  31

Jožef Utaši: Srebrni most  33

Ferenc Juhas: Zanos  35

Margit Seči: Kad je mladi mesec kriknuo  41

Đula Teler: Ljubav  43

Deže Vozari: Skromna romansa  47

Imre Forbat: Romansa  49

Magda Sekelj: Kiša  53

Judit Tot: Vernost  55

Juliana Polgar: Stopedesetšesti hvalosev  57

Atila Jožef: Oda  59

Mikloš Radnoti: Oda nedoumice  69

Laslo Nađ: Obožavanje vrućeg vetra  73

Margit Seči: Procvetala ruka  85

Šandor Kanjadi: Želja  91

Šandor Feldeš: Neka nema uspomena  93

Jožef Ratko: Na istom ležaju  95

Laslo Sabedi: Sjaji, Margita  97

Andraš Fodor: Pohvala  101

Laslo Nađ: Himna u svako doba  105

Đerđ Šarkezi: Razgovor cvetova  109

Deže Kostolanji: Suprugo moja...  111

Pal Guljaš: Kugle  115

Edit Boroš: Na cesti  119

Agneš Nemeš Nađ: Strah  123

Janoš Pilinski: Greh  125

Imre Varga: Ptica i cvet: smisao bi od reči oduzeli  129

Šandor Tenađ: Ljubav za svoju sudbu preklinje  131

Deže Tandori: Omaž  135

Janoš Sekelj: Zadatak  143

Sabolč Varadi: Iznad mreže  147

Zoltan Šumonji: Dani nedelje  151

Gabor Garai: Ako te ljubav napušta  153

Pal Toldalagi: Nepomično  157

Ištvan Vaš: Tek zato  159

Maria Fanta: Đerek  161

Ami Karolji: U Elizijumu  163

Arpad Ožvald: Pesma ruže  165

Eva Kečkeš Takač: Jutro nas je razdvojio  167

Zoltan Jekeli: Isterivanje iz Raja  169

Jožef Tornai: Molitva Indijanca za mesečevom tišinom  171

Čaba Segi: Još jednom  175

Deže Tandori: Rastanak  179

Lajoš Kašak: Greh nevinosti  183

Mihalj Ladanji: Kad zima dođe  187

Judit Jori: Presek jedne humke  191

Edit Sabo: Ko tamo sedi  193

Jožef Podolski: Ako se na to budiš  197

Jene Džida: Lanjska ljubav  199

Đula Juhas: Kakva je bila  201

Ištvan Kormoš: Crveni delfni me vuku  203

Ana Hajnal: Znaj, tamo sam ostala  205

Lajoš Aprili: Spev gavrana  209

Balint Tot: Dvoje, usamljeno  215

Žuža Rab: Izvan tebe živim  217

Ištvan Vaš: Etrurski sarkofag  221

Šandor Vereš: Treća simfonia  225

Đerđ Šomljo: Psalmus eroticus  239

Đula Ilješ: Haronov čamac  247

Endre Adi: Ako ipak  249

Mikloš Radnoti: Pismo voljenoj  251

Mikloš Radnoti: Sedma ekloga  255

Laslo Nađ: Ko će ljubav preneti  259

Mihalj Babič: Na sušnom polju mog duha  261

Atila Jožef: Bol je to  263

Laslo Kalnoki: Oduvek sam znao…  271

Endre Adi: Jastrebov pir na šušnju  273

Aladar Laslof: Julijin grob  275

Zoltan Nadanji: Tvoje oči su me najduže volele  277

Zoltan Nadanji: Tebe više nigde nema  279

Magda Sabo: Elegija  283

Đula Juhas: Večna Ana  287

Pogovor prevodioca  289

Lista autora po azbučnom redosledu